A test normál flórája, és azon túl...

image 43Testünk jelentős mennyiségű, sokszínűségű és folyamatosan változó összetételű mikrobiológiai flórának ad otthont. Az elnevezés megtévesztő, hiszen nem növényekről, hanem férgekről, egysejtűekről, baktériumokról, vírusokról, vírusrészecskékről (prionokról) van szó. Ezek viszonylag szűk, egészséges palettája alkotja az úgynevezett „normál flórát", amely a test különböző részeiben, az ott zajló élettani folyamatok optimális körülményeinek biztosításáért felelősek.

Az immunrendszer érintettsége esetén lépnek színre azok az opportunista kórokozók, amelyek kihasználva a homeosztázis felborult állapotát, részben átveszik a normál flóra helyét, annak rovására szaporodnak, veszélyeztetve ezzel a szervezet optimális folyamatait. További veszélyforrást jelentenek azok a nem-opportunista kórokozók, amelyek idegen ártalomként a szervezetbe kerülésükkel típusos elváltozásokat, tüneteket, panaszokat, kórállapotokat okoznak. Az immunrendszer érintettsége vagy érintetlensége minden esetben befolyásolja egy-egy fertőzés kialakulását és lefolyását, ezért annak optimális állapotban tartása elsődleges feladat.

Kiemelt fontosságú terület az immunrendszer működésébe való bármilyen direkt beavatkozás. Ennek két gyakorlati relevanciájú formája terjedt el a modern orvoslás fejlődésével: a védőoltások, bizonyos betegségek megelőzősére és az antibiotikumok, bizonyos kórállapotok kezelésére.

Az előbbi több, mint két évszázadra visszatekintő története során a cél az volt, hogy elölt vagy legyengített kórokozókat, illetve az általuk termelt toxinokat vagy toxoidokat a szervezetbe juttatva, azok védelmet nyújtsanak az eredeti kórokozó vad változata ellen. A kórokozók változatossága, változékonysága és mutációs hajlandósága, illetve a szervezetben a védőoltás következtében beinduló járulékos immunreakciók tényleges hatásairól még mindig nem teljeskörűek az ismereteink. A képet bonyolítja, hogy egyre több betegség ellen fejlesztenek ki védőoltásokat, amelyek az egyszerre szedett gyógyszerek keresztreakcióihoz hasonlóan egy rendkívül összetett immunstimulust jelentenek a szervezet számára.

Az utóbbi a penicillin-típusú szerek majd évszázados hőskorába vezet vissza bennünket. Az antibiotikumok, ma már szinte kizárólag szintetikus készítmények, amelyek célzott kórokozók elpusztítására hivatottak. A célzott beavatkozás rendkívüli nehézségekbe ütközik, legrosszabb esetben emlékeztet egy elefántra, akinek a porcelánboltban mondjuk a Herendi-kollekcióból is csak a Viktória királynő nevével jelzett motívumokkal díszített darabokat kell ormányával kiemelnie. Az elhúzódó, masszív antibiotikum-terápia az egyén szintjén normálflóra-károsító és immunrendszer-moduláló hatása miatt, a közösség szintjén a széleskörűen, esetleg nem kellően restriktív indikáció mentén vezetett kezelések mutagén és rezisztencia-fokozó eredménye okán komoly megfontolás tárgyát kell képezze.

Share